Alekszandr Puskin: A rab

Zord rácsokon át betekint a homály.
Egy sas szeme néz. Csap a tétova szárny.
Barátom e rab, fiatal szive bús.
Nagy csőre alatt vöröset köp a hús.

Mardosva mohón les az ablak alól,
És gondolatom szövetébe hatol.
Míg arcom előtt a tekintete függ,
Fülembe rikolt: „Gyere, elrepülünk!

Szabad madarak fiaként odaérsz,
Hol felleg ölébe hanyatlik a bérc.
Hol messzire kéklik a tengeri fény,
Hol lény sose járt, csakis én... meg a szél!”

(Ford. Gáti István)