Zenei pályafutásom Körtés József segítségével kezdődött, fuvolázni tanultam hat évig, majd másfél évig Molnár Ákos napjait tettem boldogtalanná, amint szebb hangot próbált velem kicsikartatni egy szaxofonból, mint a faddi hajókürté. Ami nem megy, azt ne erőltessük; de megpróbáltam – ezzel a következtetéssel hagytam fel a szaxofonozással. Persze nem volt minden eredmény nélküli ez az időszak, Molnár tanár úrtól ugyanis kaptam egy tüdőfejlesztő gyakorlatot, aminek hasznát a mai napig érzem és hasznosítom.

Gitározni teljesen magamtól kezdtem és csak azzal a céllal, hogy néhány akkordot megtanulva, tábortűz mellett tudjak magamat kísérve énekelgetni. Gyorsan rájöttem, hogy ez nem elég. Ott kezdődött, hogy azt hallottam akkori zenekarom énekes-gitárosától, Bakó Gábortól, akivel utcazenélni jártam: Nem igazi gitáros, aki egy akkordot csak egy helyen tud lefogni. Hogy „igazi gitáros” lehessek, elkezdtem hát ellesni tőle ilyen-olyan fogásokat. Nagyon sokat tanultam utcazenélés alatt: amikor az ember heteken át napi több órán keresztül „blattol” (kapásból játszik először látott akkordokat, vagy kottát), ügyelve arra, hogy ne ugyanott, ugyanabban a fekvésben fogjon akkordot, mint a másik, nem múlik el nyomtalanul.

13 év gitározás után már épp kezdtem azt hinni, hogy tudok gitározni, és ekkor kerültem jelenlegi zenekaromba, a Szekszárdi Gitárkvartettbe. Itt rá kellett döbbennem, hogy semmit nem tudok a gitárról. Teljesen más stílusban pengették a hangszert és nagyon sokkolt, hogy egyáltalán nem tudok úgy pengetni, mint ők. Éppen ezért elkezdtem járni próbák előtt zenekarvezetőnkhöz, Csele Lajoshoz különórákra, aki gitártanár lévén klasszikus és flamenco technikát tanított nekem. Minél régebb óta gitározom, annál kevésbé merem kimondani, hogy tudok.