Kárpátalja online hetilap V. évfolyam 36.(243.) szám, 2005. szeptember 9.

Viski diákok Pakson

Évek óta tart a partner- és testvérkapcsolat Visk község és Paks (Magyarország) városa között. E kapcsolat keretén belül tavaly Testvér- és Partnervárosok Gyermek- és Ifjúsági Találkozóján vettünk részt. Az idén pedig immár negyedik alkalommal voltunk meghívva a Határon Túli Magyar Középiskolások Olvasótáborába, melyet a Paksi Közművelődési KHT rendez meg Cseresznyésen.
Az olvasótábort tizenkét évvel ezelőtt Gutai István, a Városi Könyvtár igazgatója alapította. Fő célja az anyanyelv, a magyarságtudat és a magyar kultúra ápolása. A központi téma az idén József Attila születésének századik évfordulója volt. A viski gyerekeken kívül érkeztek csoportok Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről, valamint Paksról és Regőlyből is. József Attila életéről és munkásságáról Bókay Antal, N. Horváth Béla és Bőhm Gábor irodalomtörténészek tartottak előadást. Dinnyés József szegedi és Decsi-Kiss András szekszárdi zenész-énekesek a vers és a zene kapcsolatáról beszéltek, valamint fellépett előttünk a Tengertánc együttes is. A diákok vidám vetélkedő keretében ismerkedtek meg egymással, amelynek végén megszőtték a "barátság hálóját". Később érdeklődési körük szerint versmondó, irodalmi, újságírói, zenei és kommunikációs csoportban foglalkozhattak. A tábor ideje alatt ellátogattunk Balatonszárszóra, Balatonkenesére és Paks városába, részt vettünk a Zanzibár rockegyüttes koncertjén.
A zárónapon a diákok rövid műsort mutattak be "Tudod, hogy nincs bocsánat..." címmel, majd mindenki kezébe vehette a Cseresznyepusztai Olvasótábor lapját, a Visszhangot. Végül a tábortűz mellett a Bartina zenekar húzta a talpalávalót.
A tartalmas nyolc nap után nehéz volt az elválás az új barátoktól. De biztos vagyok abban, hogy ezek a barátságok egy életre szólnak. Bármit döntsenek is a politikusok, a mi szívünben nincs határ, nem is volt és nem is lesz. Köszönet illeti mindazokat, akik jóvoltából megvalósulhatott ez a tábor.
Dancs Éva
tanárnő

* * * * * * * * * *

Pillanatkép zenéről, versről, művészetről

„Szomoru csillag”- a reformkor költészete Vajda János versein keresztül címet viselte a péntek esti előadás. Ennek ellenére az előadás kezdetén József Attila: Születésnapomra című költeményének ismerős sorai csengtek fel. Ezzel elnyerte a közönség figyelmét az előadó, Decsi Kiss András, a Szekszárdi Gitárkvartett tagja. Beállt a csend, megszűntek a világ zajai és kialudtak a fények. Nem volt már zsivaj, zsongás, mindenki a gitár titokzatos akkordjait hallgathatta, vagy kereshette a „szomoru csillag” és a „lelkesítő csók” rejtett és bűvös szavait az elhangzó versekben. Játék volt minden, de mégis valóság. Egy röpke időre megpihenhettünk egy oázisban, amelyben ismerős dallamokra hangzottak el a Nyugtalan zarándok, Húsz év múlva, Üstökös, Népdal, A vaáli erdőben, Emlékkönyvbe, Albumba című Vajda-versek. Hallhattuk egy hajléktalan áruba bocsátott gondolatait és az előadó kislányának a kedvencét, az átírt Piroska és a farkast. Aztán lassan kigyúltak a fények, az előadó meghajolt, a rögtönzött színpad kiüresedett akaratunk ellenére. A műsor végén azt állíthattuk, hogy egy kis időre „nem törődtünk a világ ezer bajával”, hiszen szinte mindenki mosolyoghatott egyet, vagy elmerenghetett jelenén és múltján.

Egy versmegzenésítő rövid története
Egy rock zenekarban fuvoláztam régen, mondja el Decsi Kiss András. A próbákon nagyon zavart, hogy nekem a hangszert kellett fújnom, a többiek pedig nyugodtan beszélgethetnek játék közben. Akkor döntöttem el, hogy én is megtanulok gitározni. Hat év után az ember azt mondja, hogy tud gitározni, másik hat után rájön, hogy szinte semmit sem tud az egészről, a harmadik hatosban már tudja azt, mi az, amit nem szabad játszania. Most már a harmadik hatos végét taposom, ezen látszik az, hogy mennyire telik az idő. Azért kezdtem verseket megzenésíteni, hogy a fiataloknak, akik éppen tanulják a verseket, és valószínűleg kevésbé kedvelik őket, megmutassam ezek értékeit. Például Ady Meg akarlak tartani című verse bluesban sokkal könnyebben értelmezhető, mintha egyszerűen elmondanám. Ha elmondom, akkor csak az érti meg a verset, aki már egyszer átélte. Aztán elkezdtem gitározni itt-ott, bulikban. Ezelőtt két évvel éppen Fodor Melinda, a táborszervező kért meg arra, hogy készítsek egy József Attila-műsort. Abban az előadásban inkább a vers megzenésítési technikáit mutattam be, mintsem egy bizonyos költőt. Kosztolányi-évben viszont egy összeállítást készítettem Kosztolányi műfordításaiból. Szintén Fodor Melinda kérésére idén a reformkorról, Vajdáról állítottam össze ezt az előadást. Kifejezetten fiataloknak készítettem, inkább bluesos-rockosra, mint lágy akkordbontósra.

Líra, ars poetica, végzet
Vajda János verseit éppen akkor tanultam, amikor nagyon szerettem őket. Már akkor próbáltam akkordokat fűzni hozzájuk. Akkor csak annyira törekedtem, hogy a szótagszám kijöjjön, később rájöttem, hogy ez nem jó. Verset megzenésíteni nem lehet egyszerűen úgy, hogy betartom a szótagszámokat, hanem hozzá is kell adni valamit. Ezért egyre több, régi megzenésített versemet húzom ki a füzetemből, és adom az enyészetnek, mert nem jók. Az Üstököst például ezért az egy sorért tanultam meg: „sugárecset, mely festi végzetem”, a Húsz év múlvát átéltem. Nem olyan régen megtudtam, hogy milyen, amikor egy régi szerelem felbukkan, „és ekkor még szívem kigyúl”. Sokkal könnyebb egy vers megzenésítése, ha valami kötődés is fűződik hozzá.

A patak születése
Amikor második megzenésítési korszakomat kezdtem, akkor éppen Galgóczy Árpád oroszból műfordítóval találkoztam Decsen. Átnéztem a verseit, mert a könyv-bemutatójára készültem halk zenei aláfestéssel, és az egyik nagyon megfogott, mert kitűnő ritmusa van és tetszett a témája is. Puskin: A rab című verse. Amikor megkérdeztem őt, hogy énekelhetem-e (használhatom-e a művét) ajánlotta, hogy próbáljam meg A patak születését. Megkerestem, de nem fogott meg, mert olyan volt, mint egy francia vers, egyszerű és lágy. Egy magyar, vagy egy orosz versben igen gyakran van valami csavar. A naplementét például a magyarok mindig az élet végével, vagy a szabadságharc bukásával társítják. Egy francia versben egyszerűen eltűnik a nap a láthatáron és vége a versnek. A patak születése is ilyen. Nincs benne, pontosabban még nem találtam meg benne a plusz mondanivalót. Túrmezei Erzsébet azt mondta, hogy „nem érdemes írni, csak, hogy a rímek muzsikáljanak”. Ebben pont ezt érzem. De annyira, hogy már másokat is megkérdeztem, hogy miről szól, és azt válaszolták, hogy egyszerűen a patak születéséről. Ehhez nem fűz semmi korábban említett kötődés, így nem is megy a megzenésítése, csak nyűglődök vele.

A színpad előtt és mögött
Igazán senkire sem szeretnék hasonlítani, csak azt tudom, hogy mindenkitől tudok tanulni valamit, még a tanítványomtól is. Igyekszem megfogadni a kritikát, akár jólesik, akár nem, mert előrevisz. Egy előadás után valaki azt mondta egy Ady-versre, hogy nem elég kemény, ezért megfogadtam a tanácsát, és azóta sokkal jobban hangzik. A kulisszák mögé való betekintés minden szakmában izgalmas, ezért azt gondoltam, hogy elárulom, hogyan kell megzenésíteni a verset, hogy a következőket már értő füllel hallgassátok, értsétek meg. Nem csak szótagszámolgatásból áll, hanem komoly munka van benne.

A művész titka
Amikor nem ilyen kötött az előadás témája, akkor meg szoktam kérdezni, mi az a három dolog, ami a vers megzenésítéséhez szükséges. Ekkor valaki bekiabálja a hátsó sorból, hogy a vers, a többiek ezen nevetnek. Persze, ez is kell hozzá. Kell hozzá egy hangszerrel és zenei tudással rendelkező zenész. A legfontosabb dolog az, hogy ez a kettő találkozzon, és egymásra hasson. Még kell hozzá rengeteg gyakorlás. Én például az utcán zenéltem. Másokat is meg kell hallgatni, egészséges önkritikával kell rendelkezni. Nagyon fontos a közönséggel való kommunikáció is. Amikor érzem, hogy már mozognak, akkor pörgős dalokat veszek elő. Az a műsorpolitikám, hogy üssön az eleje, üssön a vége, középen pedig lehet egy kicsit érzelmesebb. Ha jól kezdődik és fejeződik be az előadás, akkor tetszik a közönségnek, mert az elejére emlékszik és a végére.

„Mit súg a világ fülébe,
van-e neki van-e vége?”
A művészi pálya csak pluszt adhat a zenén és a társaimon keresztül. Elkezdtem egy flamencoiskolát végigcsinálni. Ennek hatására írtam valami flamencósat. Egyszer aztán nagyon fel voltam dúlva. Ezeknek a kifejezése és elgitározása nagyon jó volt. Átöleltem a gitáromat, és eljátszottam, és éreztem, hogy kimegy belőlem a feszültség. Ez olyan, hogy aki még nem élte át, nem tudja, miről van szó, aki pedig átélte, az tudja, hogy ez egy nagy és csodás dolog.
Molnár Tímea