Valerij Jakovlevics Brjuszov (1873-1924):

Csónakban

A tóra langyos este szállt, megáldott néma csend.
Becsukta kelyhét sok virág, a sás is elpihent.

Elhallgatott a vadkacsa; a hűlő víz felett
Csak egy fehér sirály sikolt egy-egy keserveset.

A csónak épp hogy ring, sötét víz fodrosul körénk,
S a Holdtól fényes csík szalad a fodrokon felénk.

Rég hallgatok, s hallgatsz te is, kedves, későre jár:
Halk éj homálya hull reánk és halvány holdsugár.

A messzi part s erdő felé szemünk már el se lát;
A csöndes fényű ég alatt eltűnt a nagyvilág…

Tudom, tudom, kedves, - e szent, e néma éjszakán
Míg itt ülsz mellettem, megint búsan gondolsz reám!

Tudom, milyen nagy fájdalom emészti szívedet…
S végsőt jajongva a sirály eltűnt a víz felett.

Nő, egyre nő a némaság, mindent homály lep el…
S te, kedvesem, a víz fölé hajolva könnyezel.